A salemi boszorkányperek a 17. század végi gyarmati Amerikában folytak le, a Massachusetts állambeli Salem városában, a kor puritanizmusa, hiedelmei és félelmei által keltett tömeghisztéria kicsúcsosodásaként. A perek 19 ember felakasztásával, egy agyonzúzásával, és sokak bebörtönzésével zárultak.

1692-ben Salem Village-ben (ma Danvers, Massachusetts), egy Salem melletti faluban pár fiatal lány, köztük Abigail Williams, Ann Putnam, Betty Parris és Mary Warren, Susanna Walcott több környékbelit is megvádolt azzal, hogy rontást tett rájuk és megbabonázta őket, tehát nyilvánvalóan a Sátánnal szövetségben álló boszorkány.

A kis közösség szerény körülmények között élt a hideg új-angliai télben, rettegve az indián betörésektől; lelkipásztoraik dörgedelmes szónoklatai minden héten a Sátán kísértéseiről és az ezek ellen védő szigorú erkölcsökről szóltak; nem csoda hát, hogy könnyen elhitték a lányok vádaskodásait. Ráadásul ebben az időszakban éppen kormányzója sem volt a területnek egy 1689-es lázadás eredményeképpen. A megvádoltakat felszólították, hogy vallják be, hogy boszorkányok (ez esetben földjüket, vagyonukat elkobozták), vagy felakasztják őket. A vádaskodások egyre több és több embert érintettek, és pár hónapon belül nem csak Salem városát érintették, hanem több környékbeli településre, köztük a legnagyobbra, Bostonra is átterjedtek.

A kezdet

A 17. század végi puritán Új-Angliában a gyerekeknek, elsősorban a fiatal lányoknak nem volt sok szórakozási lehetőségük. Gyakorlatilag mindent, amire szerény körülményeik egyátalán lehetőséget adtak volna, erkölcstelennek bélyegeztek a kor szigorú szabályai. Nem csoda hát, hogy a felgyülemlő belső feszültséget néhányuk egészen különös módon próbálta levezetni.

1691–92 telén Betty Parris, Samuel Parris tiszteletes lánya, és Abigail Williams, a tiszteletes gyámleánya különösen kezdtek viselkedni: furcsa és idegen hangzású, értelmetlen mondatokban beszéltek, a földön fetrengtek. A tiszteletes által hozatott orvosok nem tudták megmondani, hogy mi kínozza a lányokat, az elmebaj szokásos jelei nem mutatkoztak, az ismert betegségek tünetei nem voltak felismerhetők. Egyikük úgy vélte, hogy az ördög keze van a dologban, más szóval: rossz szellemek szállták meg őket. Parris és mások kérlelni kezdék először csak Bettyt és Abigailt, majd a sorra hasonló tüneteket produkáló Ann Putnamet, Betty Hubbardot, Mercy Lewist, Susannah Sheldont, Mercy Shortot és Marry Warrent, hogy nevezzék meg azokat, akik a rontást rájuk küldték. Végül a lányok neveket kezdtek mondogatni.

Az első három megvádolt nő Sarah Good, Sarah Osborne és Tituba volt. Good még tizenéves korában elárvult, a falu koldusa volt, és közismert volt arról, hogy magában beszél. Osborne ágyhoz kötött, idős asszony volt, akinek annyi volt a bűne, hogy a Putnam családdal korábban nézeteltérése adódott egy örökösödési ügy kapcsán. Tituba pedig a Karib-tengerről behurcolt bennszülött rabszolga volt a tiszteletes szolgálatában.

A perek

A három nőt 1692. március 1-jén vádolták meg boszorkánysággal, és azonnal be is börtönözték őket. A történet azonban itt nem ért véget, sőt: a lányok újabb neveket soroltak: Dorcas Good (Sarah Good négyéves leánygyermeke), Rebecca Nurse, egy másik idős asszony, Abigail Hobbs, Deliverance Hobbs, Martha Corey és Elizabeth és John Proctor is a listára került. Ahogy a vádak terjedtek, Salem, Boston és a környék börtönei lassan megteltek, és a közösség új problémával szembesült: legitim kormányzat nélkül nem volt mód a vádlottak perbe fogására. A terület végül május végén kapott ismét kormányzót, aki rögtön létre is hozott egy területi bíróságot. Addigra azonban Sarah Osborne a börtönben meghalt, Sarah Good újszülött gyermeke és mások pedig megbetegedtek. Összesen mintegy 80 ember várta a perének megkezdését. John Proctor bűne az volt, hogy nem hitt a vádaskodásoknak, és kiállt a perbe fogottak ártatlansága mellett.

A nyár folyamán a bíróság több tárgyalást is lefolytatott, nagyjából egyet havonta. A vádlottak közül csupán egyet mentettek fel, amikor a lányok visszavonták az őt érintő vádjukat. Mindenki más bűnösnek találtatott boszorkányság vétségében, és halálra ítéltetett. Akik végül bűnösnek vallották magukat és további embereket neveztek meg, felmentést kaptak az ítélet alól, továbbá elhalasztották Elizebeth Proctor és még egy nő ítéletének végrehajtását, mivel várandósak voltak. Az ítéleteket követő négy kivégzés 20 ember halálát hozta: 19-en akasztófán végezték, köztük egy köztiszteletben álló lelkipásztor, egy közrendőr, aki nem volt hajlandó részt venni további megvádoltak letartóztatásában, és néhány vagyonosabb polgár. Közülük hatan férfiak voltak, a többség azonban szegénységben élő, idős asszony volt.

Volt egy olyan kivégzés is, amely nem akasztás volt. Giles Corey, egy 80 éves földműves Salem délkeleti részéről nem volt hajlandó vallani. A törvény lehetővé tette azt a fajta kínzásos vallatást, amikor a vallatott személyt egy nyújtópadon, súlyos kövek felhalmozásával lassan, fokozatosan agyonnyomták. Coreyt három napon keresztül tették ki ennek, a kínzásba végül belehalt anélkül, hogy vallomást tett volna. Kitartását sokszor azzal magyarázzák, hogy meg akarta akadályozni a földjei elkobzását, hogy az örököseit megóvja, de az az igazság, hogy a vádlottak vagyonát sokszor már a perbe fogásuk előtt elkobozták, mint tették azt John Proctorral is.

A vég

A boszorkányperek 1693 januárjában értek véget, habár a boszorkányság vádjával bebörtönzött embereket nem engedték szabadon egészen a következő tavaszig. A pereknek a kormányzó vetett véget egy, a Boston környéki tiszteletesek által írt kérelem hatására. A kérelemben többek között az állt, hogy jobb, ha tíz boszorkány megússza a büntetést, mintha egy ártatlan szenved.

A perek egyik hatásaként a kormányzatra gyakorolt puritán befolyás lassan, de fokozatosan eltűnt, és a perek során tapasztalt túlkapások intő példaként szolgáltak szűk egy századdal később az Egyesült Államok törvénykezési gyakorlata alapjainak lefektetésekor is.

Érdekességek

• A perek egyik bírája John Hathorne volt, ükapja Nathaniel Hawthorne 19. századi amerikai írónak, A skarlát betű és több más, a puritán Új-Anglia életét és visszásságait bemutató regény szerzőjének. Hawthorne a nevét is megváltoztatta, hogy az emberek ne hozzák kapcsolatba az ősével. Nathaniel Hawthorne-nak ma szobra áll a szülővárosában, Salemben.

• A perek történetét Arthur Miller amerikai drámaíró is feldolgozta A salemi boszorkányok című drámájában. Miller a történetet párhuzamnak szánta saját korának mccarthyista kommunistaüldözésével, amelynek ő maga is önkéntelen szereplője volt.