Szimbólumok (Művészet)
   Lipták László

Általában kiver a frász, mikor egy regényben, költeményben, szerepjátékban, vagy művészeti alkotásban olyan szimbólummal találkozok melynél messziről ordít, hogy alkotója a helyet illetve teret akarta kitölteni vele, esetleg úgy gondolta, hogy valami csontig elkoptatott, de halálosan trendi jelképpel emeli majd művének nívóját. Nemesi családok "fekete nyílvesszőt tartó, ezüst sólyom arany körben" címerei rémisztgetnek regényekben, szerepjátékos kiadványokban, vagy épp galambfejű, hódfarkú antropomorf fantasy harcosok törlik véres tőrüket ingujjukba. Nem csak a hazai kiadványok között találhatóak igénytelen alkotások, volt szerencsém Wizards of the Coast, és White Wolf szabálykönyvekben is olyan illusztrációkhoz, ahol például a varázsló pentákulumon keresztül próbál megidézni démonokat. Ez csupán azért furcsa, mert a körbe zárt, csúcsával felfelé mutató ötágú csillag a fehérmágia jele (mindjárt más lett volna a helyzet, ha a csillag lefelé áll).

A szimbólumok szerves részei az életünknek. A fantasy irodalom és művészet a legcsekélyebb mértékben sem sajátítja, sajátíthatja ki őket, ám az véleményem szerint elmondható, hogy míg a hétköznapi életben sokszor nem tulajdonítunk nekik különösebb fontosságot (mert életünk szerves részévé váltak), addig a szerepjátékos művekben legtöbbszőr hangsúlyos a mögöttes tartalmuk. Nélkülük elképzelhetetlen a hangulatteremtés, a jelképek és szimbólumok a világgal ismerkedők legfontosabb jelzőtáblái.

Sokak számára a jelképek nagy részének jelentése evidens, talán nekik e leírás nem hordoz majd új információt. Mégis rászántam magam, hogy megírom a cikket, és kigyűjtöm a jelentéstartalmakat, mert egyre gyakrabban találkozok olyan "remekművekkel", ahol ordít az alkotóról, hogy egy percig sem foglalkozott a témával, és ad hoc, hasraütésszerűen tölti meg a sorokat, vásznat azzal, ami épp eszébe jut.

DEFINÍCIÓ

Kezdjük az elejéről. Mi is a szimbólum?
Maga a szimbólum görög eredetű szó. A szümbolon szó szerint azt jelenti: melléállítás, összevetés, egybeesés, ráismerési jel.
A szimbólum két egyenrangú elem egységben való kiteljesedése. Mindig hordoz egy mélyebb jelentést, amely két összetartozó fél között keletkezik - megegyezéssel, de sokszor elsőre racionálisan nem feltétlenül magyarázható módon. Az egyik fele az érzékelhető, konkrét elem, a jelölő és a másik, kevésbé konkretizálható, eszmei elem, a jelzett.
Tehát a szimbólum kép, jelkép, s mint tudjuk a jelképek a művészek fontos kifejezőeszközei. De a jelképek alkalmazása nem a művészek privilégiuma. Rengeteg szimbólum létezik: például vannak politikai szimbólumok (zászló, címer, nemzeti himnusz) vagy vallási szimbólumok (oltár, ikon, szentírás szövege), és persze a mindennapi élet egyéb területe is tele van szimbólumokkal.
Bármilyen dolog felruházható szimbolikus jelentéssel. A fehér galamb a béke közismert szimbóluma, ahogyan az oroszlán az erőt jelenti. Még az olyan elvont formák, mint a számok, is hordozhatnak önmagukon túlmutató jelentést. A szimbólum igazi jelentéséhez elvonatkoztatás útján jutunk, melyben fontos szerepe van az asszociációnak. Ez minden jelképre igaz. A művészetben ez csak azzal egészül ki, hogy itt egy jelkép egy valóságmozzanatot úgy jelenít meg, hogy az bizonyos esztétikai elveknek is megfeleljen.
Maga a nyelv is egy szimbólumrendszer, mely a tapasztalatok áthagyományozásának legfőbb eszköze. A régebbi korokban a képes beszéd, a jelképeken keresztüli közlés sokkal jelentősebb volt, szinte mindent képes jelbeszéden keresztül örökítettek át. A jelképes értelem megfejtése elvonatkoztatni képes látásmódot kíván meg. Az emberiség szellemi múltját képező különböző hagyományok egyes elemei - mint a természet körforgásához fűződő képzetek és szertartások, az évkör rítusai, a termékenységkultuszok, a jó és a rossz erők küzdelmének megélése és megjelenítése - olyan hasonlóságot mutatnak, hogy egyértelműen adódik ebből a következtetés: ezek egyetemes, örökérvényű törvényszerűségeket írnak le, jelrendszerei a világmindenség s benne az ember tudatának természetét képezik le.
A szimbólum a legmagasabb értelmében metafizikai, azaz “természeten túli” igazságokhoz vezet el, vagyis a hétköznapi valóságon túl megélhető igazságról szól. Az ember azért hozta tehát létre a szimbólumokat, hogy kifejezze velük a tudatosan megtapasztaltat, de másképpen kifejezhetetlent: az emberi tudatnak olyan állapotait és lehetőségeit, amelyre nincs szó, legfeljebb kép, jelkép - és ennek megértése már kulcs is lehet a megtapasztaláshoz.

A rövid leírás után pedig következzenek maguk a szimbólumok. Jelentéstartalmuk nem kizárólagos, de talán segítenek eligazodni, elindulni és elrugaszkodni.