A jövendölés egy bizonyos esemény jövőbeni bekövetkezésére vonatkozó kijelentés vagy állítás. Egy ilyen kijelentés valóságtartalma szerint lehet tudományos vagy tudománytalan és az általános szóhasználatban környezetének megfelelően különböző elnevezések használatosak. Ilyenek a tudományos elméletek, paradigmák, feltételezések, hipotézisek, előrejelzések, jövőkutatás, véleménykutatás, stb az egyik oldalon, s divináció, jóslás, prófécia, jövendőmondás a másik oldalon.
A jövendölés maga alapvető emberi szükségletként jelentkezik az emberiség tudatának kifejlődése óta. A téridő negyedik dimenziója egyirányúságából való kitörés vágya jelenti e szükséglet alapját. A történelem során minden civilizációban az adott kornak és egy közösség kultúrájának megfelelő módszerek alakultak ki a jelen és jövő közötti fátyol fellebbentésére. A korábbi szent emberek, sarlatánok és jósok helyét modern korunkban a tudósok vették át. A korábbi általánosba vetett hit helyett a részlet értelmére való hivatkozás sok esetben csupán biztonságérzetünket javítja, a jövő nagy képébe illő tényleges eredmények felmutatása helyett. (Például, az a tény, hogy évtizedes küldetésre tudunk űrhajókat küldeni távoli bolygók tanulmányozására, mit tud mondani arról, hogy időközökben nem robbantjuk-e fel magunkat valami ideológia alapján?)
Megjegyzendő, hogy a jövendölés igazságtartalma (az hogy egy adott jövendölés ténylegesen bekövetkezik-e vagy sem) nem szükségszerűen következik tudományos, vagy tudománytalan mivoltából, s még környezetéből sem, azt csupán utólagos megfigyelés döntheti el.
Adatok, vagy követhető gondolatmenet hiányában az előrejelzés tudománytalannak tekintendő.
A jövendőmondás létének elfogadása feltételezteti a jóslásban hívőkkel, hogy a jövő a múltbeli történések – ha tetszik – tetteink következménye, azaz egyénre jellemző sorsunk van, amiről tőlünk magasabrendű erők, (fény)lények(?), Isten(?) tud, és amelyeket ezek közölni is szándékoznak velünk. Ma már biztosan állítja a tudomány, hogy az idő nem egy lineáris fogalom.
A jóslás fajtái
Dodona (Kr. e. V. század körül): Az epeirosi Dodonában, Zeus Dodonaios (Pelasgios) és felesége, Dióne adták a jóslatokat az embereknek. A dodonai kultusz papjai (Selloi) soha nem mosták le a lábukról a port és a földön aludtak, mert így akarták kifejezni a kapcsolatukat a földanyával. Ugyanis a földistennő adta a jóslatokat. A papnők neve a pelaidészek volt ami a görög galamb szóból származott. A dodonai kultuszokban gyakran találni galamb ábrázolásokat.
A jóshely középpontjában egy tölgyfa állt. Az emberek a kérésüket egy bronzlemezre vésve adták be a jósdának, ahol a papok a szent tölgyfa susogása alapján válaszoltak neki.
Delphoi a földből kiáramló gázok hatására a papnő (Püthia) hallucinációiban látta meg a kérdező emberek sorsát, és felelt kérdéseikre.