Sánta Csaba:
                                   BŰNBAK

   Mi emberek két dologtól félünk igazán: az élet fájdalmaitól és a halál
   "fájdalmaitól"...  számunkra mind a kettő beláthatatlan... egyik sincs
   irányításunk,  befolyásunk  birtokában. Próbálkozunk ugyan, de nem sok
   sikerrel...    Az   élet   fájdalmait   valahol   mindig   a   "BŰN"ök
   eredményezik... A fájdalom még vészjelző, csengettek az utóvizsgára...
   ahol  folyton  megbukunk,  hiszen  eddig  mindig  ott  volt  a végén a
   halál...  Az  a  halál,  amit  éppen  befogadó kultúrkörünk értékeitől
   függően elutasítunk, síratunk... esetleg vágyunk, kívánunk...

   A  Biblia  János  apostolnak  közönséges  első levele soraiban (3:4) a
   következőket írja: "... a bűn pedig törvénytelenség". Pál apostolnak a
   rómabeliekhez  írt  levele  viszont  azt tartalmazza (13:8): "Senkinek
   semmivel  ne  tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást szeressétek;
   mert  a  ki  szereti  a  felebarátját, a törvényt betöltötte". Tehát a
   törvénytelenség  -  a  Biblia  mércéje  szerint  -  a szeretetben való
   "megcsalás", s mivel a törvénytelenség maga a bűn, így az egyetlen bűn
   a  szeretet  hiánya...  A bűnt aztán büntetés követi: "... a bűn pedig
   teljességre  jutván  halált  nemz" - található Jakab apostol levelében
   (1:15).

   A  Biblia  a bűn meghatározásán és következményeinek igencsak "kemény"
   és  "egyenes" közlésén túl a bűn forrásáról is beszél. A legtöbbünkben
   talán  rögtön  fel is rémlik az ördög, és a Sátán gondolati fogalma. A
   Bibliában  az  "ördög"nek fordított szó görög megfelelője a diabolosz,
   aminek  szó szerinti jelentése "vádló". A Sátán pedig egy héber szó és
   "ellenség"et jelent.

   Máté  evangéliumában a "Hét példázat az Isten országáról" sorai között
   találjuk  a  következő  két  idézetet  (13:24,  25): "... Hasonlatos a
   mennyek  országa  az  emberhez,  a ki az ő földjébe jó magot vetett.",
   "eljőve az ő ellensége és konkolyt vete a búza közé, ...".

   Érdemes  egy  picit  tovább  kutakodni,  mert ezen idézetek szerint az
   "ellenség"  jött  el "konkoly"t vetni, tehát ő testesíti meg a bűnt, a
   "Sátánt",  ugyanakkor nem az eljövő "ellenség" az, aki vádol, s ugye a
   "vádló"  is  a  bűn  forrása,  ő  az  ördög.  Lám, lám... a bűn kettős
   természete...

   A  Bibliában  a  bűn  eredete  egy  konkrét  személyhez  köthető,  egy
   angyalfejedelemhez,  aki eredendően Isten magasrendű teremtménye volt.
   A  képzőművészeti alkotások azt a népi elgondolást tükrözik, miszerint
   az  angyalok  kisbabák,  vagy szép nők. A Biblia szerint ugyanakkor az
   angyalok nagy intelligenciájú és erejű teremtmények.

   Biblia  szerint  eme  angyalfejedelemnek semmi oka sem volt arra, hogy
   Teremtőjével   szembeforduljon.  Lucifer  semmivel  sem  volt  kevésbé
   tökéletes  teremtmény,  mint  bárki más Isten művei közül, sőt Ezékiel
   könyve  a  következőket  írja róla (28:12): "... Te valá az arányosság
   pecsétgyűrűje,  teljes  bölcsességgel,  tökéletes szépségben.", Ésaiás
   próféta  pedig  egyenesen  a  "...  fényes  csillag,  hajnal  fia ..."
   elnevezéssel  él  (14:12).  Minden  bizonnyal  Lucifer  is így vélte a
   dolgot,  s  miután  úgy döntött, hogy senki sincs annyira szép, bölcs,
   hatalmas és nagyszerű mint ő, úgy döntött, hogy ő lesz Isten...

   Lucifer  fellázadt  teremtője  ellen: "... te ezt mondád szívedben: Az
   égbe  megyek  fel, az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet ..." -
   Ésaiás  könyve  (14:13).  Lucifer  volt  az első angyal, aki fellázadt
   Isten  ellen,  s  ekkor  kapta  a Sátán nevet. Sok angyal követte őt a
   lázadásban...  ők  a  démonok,  vagy  másképpen  a  "bukott angyal"ok,
   ellentétben  a hű, a "szent angyal"okkal. A Sátán és követői ki lettek
   űzve  a  Menyországból,  s ezután létrehoztak egy másik "királyságot",
   hogy Isten ellen "harcoljanak". "... a ti ellenségetek, az ördög, mint
   ordító oroszlán szerte jár, keresvén, kit elnyeljen" - Péter I. levele
   (4:8).

   A  Sátán  harcol  tehát  Isten  ellen,  s  eme  eszmei-lelki  küzdelem
   következményeként  minket,  embereket  (és  világunkat)  is elért(e) a
   bűn...  Mózes  első  könyvében (1:27) arról olvashatunk, hogy "Teremté
   tehát az Isten az embert az ő képére ..." és a kígyó képében megjelenő
   Sátán  épp  ezt  használja  ki  Évának  tett ígéretében (3:5): "... és
   olyanok  lésztek  mint  az  Isten: jónak és gonosznak tudói". Nem ígér
   többet  a  valóságnál:  a  különbség csupán abban volt, hogy Isten egy
   folyamatos   lelki   fejlődésben  "gondolkodott",  a  Sátán  pedig  az
   egyszeri,  "zsákmányszerű"  megszerzés  lehetőségére csábított. Ez egy
   alattomos, "formai" csalás volt...

   Végtére  is,  így  vagy  úgy,  de a bűn létezik életünkben, kísérve és
   kísértve  mindig,  mindenütt  és  mindenkit. S a "megoldás" is, mintha
   "kódolva"   lenne   bennünk...   Kultúrkörünktől  függetlenül  a  bűnt
   szeretnénk  "ellökni"  magunktól.  Az  ókori  indiai bölcselet védikus
   tanai az időt az egyén halálát meghaladónak tekintik, s a "megváltást"
   abban  keresik,  hogy  az  élet(ek)  bűnös "körforgásából" ki lehessen
   szabadulni.  Ekkor  ugye  a  bűn  marad, s az attól megszabadult egyén
   távozik.  A  Biblia írásai viszont a bűn "kitaszítására", "kilökésére"
   utalnak:  a  bűnbe  esett  ember  elhagyja  az  Éden kertjét..., Jézus
   felvállalva bűneinket "távozik"...

   Megjelenik  a  BŰNBAK...  Az  ókori  Izraelben volt szokás engesztelés
   napját  tartani. Jóm kipúr (jóm hakipúrim) az őszi nagy ünnepek része:
   Tisri  hónap 10-én (úgy szeptember-október  tájékán) tartják. Az ókori
   Izraelben  e  napon két kecskebak közül az egyiket Istennek ajánlották
   és  feláldozták...  a  másikra  ráolvasták  a nép bűneit és a pusztába
   kergették... ez volt a bűnbak. Az emberiség a mai napig alkalmazza ezt
   az  eljárást:  saját  vétkeinkért  mást  teszünk felelőssé, legyen ő a
   szenvedő  személy...  Kérdés persze, hogy ez valóban megváltás-e, vagy
   bűneink hatványozása, a megváltás közös látomása és tévhite...

   Ugorjunk  most  egy  picit, s nézzük meg eme "bűnbak-megváltás"unk egy
   lehetséges   következményét...   Az  öngyilkos  magatartás  okai  máig
   tisztázatlanok. Az életösztön legyőzése... Képes lehet erre a félelem?
   Az egyedüllét félelme...? Nem tudom.

   Az öngyilkosságot, annak kísérleteit a pszichológusok ma vészjelzésnek
   tartják.  Annyira  komolyan  kell  venni  még  az ez irányú gondolatok
   jelentkezéseit is, hogy azok orvosi értelemben közvetlen életveszélyes
   állapotot  jelenítenek  meg. Az egyén ilyenkor - olykor minden látszat
   ellenére   -   teljes   mértékben  magára  marad,  baráti  és  családi
   kapcsolatai megszűnnek (!) ...

   Hiába  "élnek" emberek körülötte, az ő életében már nem vesznek részt.
   Egy  idő  után  már  érzelmi reakciókat sem mutat irántuk: nem igényli
   őket  és nem is minősíti... Így a korábbi agresszió befelé fordul. Már
   nem a "másik" a hibás, már "nincs" másik, így bűnbak sem lehet "az"...
   De  a "bűnbak-megváltás" rítusának ősi módszere bennünk él, így előbb-
   utóbb  a  magány  eljut addig, hogy saját magát jelöli meg a személy a
   bűn  hordozójaként  és igyekszik kitaszítani... Én-állapotaiból önálló
   személyiségeket  gyárt...  így  jön  létre a disszociatív (széthasadt)
   személyiség,  s  innen  már  csak  egy lépés, hogy a másik személyiség
   legyen a bűnbak...

   A  dolog fintora, hogy ekkor épp a létösztön fordul önmaga ellen... Az
   egyén  már  nem tud másokat hibáztatni, így agressziója befelé fordul,
   ám   a  létösztön  igyekszik  meggátolni  annak  pusztító  voltát,  az
   agresszió  erejét  megosztja  az  egyes  én-állapotok  között... Ezzel
   azonban  "személyiség"  rangjára  emeli  azokat,  s megerősödésük után
   immár   becsapva  a  létösztönt  és  magát  az  egyént  is,  "egyikük"
   idegenként  éli  meg  a  "másikat"...  ráolvassa bűneit és a "pusztába
   küldi"...  Elpusztítva  ezzel önmagát is. A baj, hogy ez egy rendkívül
   megerősített  állapot,  amit kialakulása után nehéz, olykor lehetetlen
   felszámolni...

   Ha  valaki annyira disszociálta (megosztotta) én-állapotait, hogy azok
   immár  számára  "személyiségek", akkor egy öngyilkossági kísérlet után
   hiába  kapcsolják  be  (talán  erőltetett  és  picit  hazug  módon is)
   szociális  kapcsolatait,  attól még nem szűnik meg az a belső állapot,
   hogy  önmagát  nem  egy  egységként  élje  meg...  A  baj  itt  van! A
   későbbiekben ugyanis hiába tartják fenn emberi kapcsolatait, a többiek
   mellett továbbra is ott lesznek önmaga "többi" való személyei is... Az
   az  állapot,  hogy  bármikor  önmagát, önmaga egy másik személyiségnek
   tűnő  én-állapotát  nevezze  ki  bűnbaknak...  Ezért  az  öngyilkosság
   kényszeresen visszatér!

   A   bűnbak   képzésének   egy  másik  módja,  amikor  az  én  a  saját
   tulajdonságait  vetíti  ki  (pszichikai projekció) egy másik én-re. Az
   ember   például   saját   lelkiismeretét   kívánja   igazolni,  amikor
   "földöntúli"  lényeket - minden bizonyíték vagy bármilyen tényleges ok
   nélkül  -  agresszív  jellemvonásokkal  ruház  föl,  saját  mintájára:
   Állatkísérleteinket  igazolandón az UFO-k eltérítenek és kísérleteznek
   rajtunk,   de   a   Föld  állataival  is  -  mint  azt  a  csonkításos
   állateltérítések  leírásai  tartalmazzák.  Aztán  a  sci-fi visszatérő
   epizódja, hogy az UFO-k megtámadják bolygónkat, vagy annak egy konkrét
   városát... ahogyan mi tesszük egymással.

   Természetesen  állatokat  nem  ruházhatunk fel ilyen tulajdonságokkal,
   hiszen  ők  tudatlanok,  mi  pedig  a "teremtés koronái" intelligensek
   vagyunk.  Az  isteni  transzcendencia világába megint nem utalhatjuk a
   kérdést,  hiszen  az  azt  jelentené,  hogy  mi  is  csupán kísérletek
   vagyunk...  Maradnak hát az embertől némileg intelligensebbnek tartott
   "földöntúli"  lények. Legyenek ők a bűnbakok... Ha azok, az nekünk még
   nem  fáj,  ha  pedig  nem  azok,  akkor  minden rendben, hiszen ők - a
   nagyobb  intelligencia  birtokában  -  is  azt teszik, amiért magunkat
   hibáztatjuk... Ők csak tudják, hogy miért... (?!)

                     Duna Televízió * DunaText * Y-akták
                   1996. november 13. - 1996. november 27.