Egy percig állok néma csendben
Az arcodat fel idézem
Vacog a táj, vacogok én
Sem óra, sem nap nem siet
Mintha rég meg halt volna már
Úgy hiányzol, üres a ház
A por belepte ablakát
Szívem vágyik senki földjén
Epekedik becéző szavakra
Áhítozik két ölelő karra
Fényt éjt ki oltottad
Mi túl él, a felkelő nap

Ladányiné Katalin

Gyertek hát,
üljetek körém,
kiket úgy szerettem,
mert voltak idők,
mikor gyöngyöt termett
hajamban minden
elvetett mag,
gyertek,
járjátok a táncot,
hadd szédüljek bele,
könnyű az én terhem,
mert veled váltam eggyé
porszemként a
mindenségben
...
most fordul a világ,
újra érzem az ázott föld
szagát,
ha eltévedt hajnalon felém
hordja a szél
a gyermekkor illatát.

Zeke Magdolna

 Csak halkan sírok
mikor senki sem lát
a tél elűzte
lelkem napsugarát.

könnyeim folynak csak
csendben arcomon
szívem retteg némán
halálodon.

csak halál jár körben
mindig engem figyel
felém kap hatalmas
maró körmeivel

hova mentél?
nem látlak többé
merre jársz
nem tudom

csak némán
átölelnélek és
mosolyom látnám
gyönyörű arcodon

hiába hívlak
nem felelsz többé
lelkemben remegő
elhagyatott kínok...

zokogásom elnyomja
a fájó, halott csend,
szívemben lelkeddel
csak halkan sírok...   

 

ma áttetsző kesztyűt húznak a fák águjjai
- nem láthatod
...már nem láthatod sohasem -
tegnap épp úgy jött fel a nap
- emlékszel- olyan mályvaaranyban
mint azon az őszön... akkor régen
de már elvált a lehető
s a sohasem
a földre koppanó dió csonthéjából a mag
úgy hullik elém, mint gyermeknek maradt pillanat,
mit ereszt egy percre a zord idő
de egy varjú jő
- örök fekete -
s már csőrébe fogja, száll vele
- már nem láthatod -
tört fehér fellegfüggönybe fűz kék szalagrojtot a szél
de az alkony már deres lehelettel fogja meg kezem
...vagy TE érintesz - jól érzem ?
Hűvös van, s a nap se más már
rőt szegélyű folt csak
a borostyánlevélen
- Te nem láthatod -
már nem vagy anyag
csak véset egy kőkereszten
...belőled nekem ez maradt
- véset -
egy tól-ig, mégis örök pillanat

Szakál Magdolna