Búcsú

Gottfried Benn 

"Elengedni valakit nem azt jelenti, hogy megszűnik a fájdalmad. Amíg szereted, fájni is fog a hiánya. Ez nem baj. Attól még elengedheted. Sírva búcsúzunk egymástól, s ha igazi a szereteted, ez egy jó sírás. Elválasztva lenni bárkitől is, akit szeretünk: fáj. Ha már nem fáj: nem is szeretjük. (...) Az elengedés nem azt jelenti, hogy az ember szíve kihűl. Nem azt jelenti, hogy elfelejtem örökre. Nem közönyt jelent. Az elengedés azt jelenti, hogy hagyom őt szabadon repülni, szállni, a maga útján - abban a biztos reményben, hogy visszatalál majd hozzám. De amíg nincs itt, mindig hiányzik. És fáj."

Müller Péter

Álmodtunk egy öregkort, csodásat és szépet,
de a kegyetlen halál mindent összetépett.
Csoda volt, hogy éltél, és bennünket szerettél,
nekünk nem is haltál meg, csak álmodni mentél.
Egy reményünk van, mi éltet és vezet,
hogy egyszer majd találkozunk veled

Halotti beszéd

Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szívünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.

Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.
Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt, .
s szólt ajka, melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nem rég:
"Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék" ,
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.

Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó, tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.

Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt..."
majd rázuhant a mázsás, szörnyű mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt..."
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

Kosztolányi Dezső

Halott erdőt járok.
Nincs fa, nincs ág,
Nincs csodavirág...
Néma csonkok hirdetik,
Madár itt nem dalol,
Virág itt nem nyílik többet.
A múlás vetett gyökeret.

Futács Miklós

 Az óra ketyegése

   Ketyeg az óra, feketén csillogtatja fogát,
És vádlón markában tartja vas-szívem,
Elítéli bánatom, s a munkát
Nézi, nézi némán, irigyen.

Ketyeg az óra, s vörös fátyla fojtón libben,
Elhagyott játszótereken keresztül,
De segíteni itt sem tud a szégyen
Tünde-szemem földre szenderül.

Óh, Isten, kit elhagytalak, térdre borulok én,
Áldozatul kínálom a testemet,
Itt haldoklom már az élet tetején,
És a harang szól: engem temet.

Óh, kérlek, Istenem, oly gonosz e világ nekem,
Pedig itt bimbózik az arany-tavasz,
És ez volt régen nekem hű szerelmem,
És velem voltak tarka madarak.

Aludjak, Istenem, mikor könny reszket énrajtam
És meghalni akar már beteg szívem?
Megbuktam vizsgádon, ím, elszaladtam,
És bennem néma lett hirtelen.

Sírni akarok, sírni, de ne lássa ezt senki,
Hogy énbennem a könny is egészen más,
Hogy az est palántáit neveli,
És nem voltam, csak egy látomás.