Az egyik legősibb egyiptomi amulett az Ozirisz hátgerinceként értelmezett dzsed-oszlop, amely hieroglifaként a tartósságot, állandóságot jelöli. Vannak, akik világfa szimbólumnak tartják, azokból az egyiptomi sírfeliratokból kiindulva amelyek szerint halottak a dzsed-oszlop segítségével jutnak fel az égbe. Az Ozirisz tiszteletére rendezett ünnepeken felállított nagyméretű dzsed-oszlop az isten feltámadását illetve a feltámadt istent jelképezte. Az oszlop két emberi karja minden bizonnyal a túlvilági istenként újjászületett Ozirisz uralkodói rátermettségét volt hivatva reprezentálni. A fáraók a nép előtt megjelenve ugyanígy tartották a kezükben a pásztorbotot és a cséphadarót, a védelem és a büntetés, az oltalom és a megtorlás eme két ősi jelképét.

A hindu tantrizmus követői által használt meditációs objektumok nyugaton is jól ismert formái a jantrák. Ezeket az aránylag egyszerű, vonalas ábrákat "fémre, fára, bőrre, kőre, papírra festik, illetve vésik, vagy csak egyszerűen a földre rajzolják vagy a falba karcolják." A szanszkrit (eredetű) jantra szó jelentése "megtartást elősegítő eszköz." Az itt látható Sri- jantrát egy négy "kapuval" ellátott négyzet határolja. Ennek belsejében koncentrikus elrendezésű, stilizált lótuszszirmokkal díszített körök láthatók, amelyek kilenc, egymásba hatoló háromszöget ölelnek körül. A jantra középpontját egy bindu ("pont") jelöli. A háromszögek közül négy felfelé, öt pedig lefelé irányul. A lefelé irányuló háromszögek a női princípiumot, a felfelé irányulók pedig a férfi princípiumot jelképezik. A középen látható pont (bindu) a teremtett világ ősokát, a tulajdonságok nélküli, megnyilvánulatlan Brahmnat szimbolizálja. A koncentráció, illetve meditáció során a teremtő pontból kifelé haladva eljuthatnak a teremtett világhoz amelyet a négyzet jelöl. (a négyzet oldalain elhelyezkedő "kapuk" a négy égtájnak felelnek meg.) Kívülről befelé haladva pedig a teremtett világtól juthatunk el annak teremtőjéhez, a megkülönböztethetetlen Brahmanhoz.

Az ezoterikus tradíció és a mágia egyik legfontosabb elméleti alapja az univerzum, azaz a makrokozmosz és az ember, azaz a mikrokozmosz struktúrájának lényegi azonosságáról való tanítás. Egy Hermész Triszmegisztosznak tulajdonított értekezés így fogalmazza meg ezt az ősi elképzelést: "A makrokozmoszt szárazföldi és víziállatok népesítik be, hasonlóképpen az embernek is megvannak a maga apró élősködői. A makrokozmosznak folyói, tavai és tengerei vannak, az embert belek töltik ki és erek hálózzák be. A makrokozmoszban szelek és viharok támadnak, az ember lélegzik, és gázokat termel. A makrokozmoszt bevilágítja a Nap és a Hold, az embernek pedig szemei vannak, hogy befoghassa a fényt; jobb szeme a Nappal rokon, bal szeme a Holddal. A makrokozmosz rendelkezik az állatöv tizenkét jegyével, és az ember éppúgy rendelkezik velük; a fejétől, amely a Kosnak felel meg, a lábáig, amely a Halaknak van alárendelve." Ez a talizmán - amelynek fő funkciója az ember és az univerzum kapcsolatának szorosabbra fűzése - Cornelius Agrippa De occulta philosophiájának illusztrációjaként kezdte pályafutását. Maga az ábra - amelyen a mikrokozmosz ember és jelképe, a pentagram látható az univerzum gyűrűjével körülvéve - a planéták és a testrészek mágikus megfeleléseit (Mars - fej, Vénusz - jobb, Jupiter bal kar, Merkúr jobb, Szaturnusz bal láb, Nap - törzs, Hold - nemi szervek) volt hivatva szemléltetni.

Ez a mágikus körrel övezett hexagram (ét egyenlő oldalú háromszögből összetevődő hatágú csillag) egy tipikus grimoire (varázskönyv) ábra. A hexagram körül elhelyezkedő betűkből kiolvasható AGLA feliratnak a zsidó és keresztény kabbalisták egyaránt gonoszt elhárító, ördögűző hatást tulajdonítottak az elmúlt századokban. Az ábrát körülvevő kör szintén a sötét erők távoltartását szolgálja, maga a hexagram pedig összeköttetést teremt a makrokozmosszal és magához vonzza az univerzumot irányító természetfeletti hatalmak pozitív energiáit.

A Mózes hatodik és hetedik könyve című grimoire (varázskönyv) egyik mágikus ábrája, pontosabban pecsétje. Az ábra titkos értelmű héber feliratokat, Isten különféle elnevezéseit és a semhamporas néhány angyalának a nevét foglalja magába. A semhamphoras egyébként egy tipikus kabbalista módszer. A segítségével fedezték fel a középkori kabbalisták azt a hetvenkét varázserejűnek tartott angyalnevet, amelyek Mózes második könyvének 19., 20. És 21 szakaszában vannak elrejtve. A könyvben olvasható kísérőszöveg szerint ez a talizmánábra hozzásegíti birtokosát az elrejtett kincsek felfedezéséhez, értékes ásványlelőhelyek feltárásához és a gyors meggazdagodáshoz.

Az egyiptomi mitológia mindmáig legismertebb és legnépszerűbb alakja a nagy varázslónő, az isteni anya, a misztériumok lefátyolozott úrnője, Ízisz. Nevének eredeti formája Iszet (írják még Aszetnek és Eszitnek is), amely trónust (szék)helyet jelent. Az őt ábrázoló képek és szobrok legtöbbjén ott látható nevének hieroglifje, a lépcsőzetes trónus. A később sokfelé ismertté vált Ízisz elnevezés az egyiptomi név görög változata. A görög-római korban nemzetközivé vált Íziszt az egyiptomiak egyebek közt a termékenység, a szülés, az anyaság, a női nem, a gabona, a sors, a hitvesi hűség, a testvéri szeretet, az ég, a szél, a víz, a tenger, a hajózás és a mágia istennőjeként tisztelték. Képmása talizmánként viselve az imént felsoroltakon kívül az élet számos más területén is segítségére lehet az embernek.

Ez a talizmán elsősorban a kereskedőknek, az üzletembereknek, a tanulóknak és az utazóknak nyújt védelmet, illetve hoz szerencsét. Az ábra központi eleme a Merkúr bolygó asztrológiai jele, amely ugyancsak a Merkúrt reprezentáló nyolcágú csillag közepén helyezkedik el. (a nyolcas a Merkúr által uralt számok egyike.) A csillag csúcsai között elhelyezkedő tizenhat további jel a központi jel által közvetített Merkúr hatását van hivatva erősíteni. A Merkúr legfontosabb asztrológiai jellemzői egyébként a következők: gyorsaság, légiesség, mozgékonyság, sokoldalúság, tarkaság, változékonyság, semlegesség, alkalmazkodás és átalakulás.

Ez a talizmán nem más, mint egy mandala. A "kör" jelentésű mandala szó egy bonyolult és összetett ábrát jelöl, amely különösen az indiai és tibeti ezoterikus tradícióban játszik jelentős szerepet. Leegyszerűsítve egy vagy több külső körgyűrűből, egy átlói által négy háromszögre osztott belső négyzetből és egy vagy több, ugyancsak koncentrikusan elhelyezkedő belső körből áll. A rendszerint erődre vagy labirintusra emlékeztető mandala ezenkívül gyakran foglal magába különféle istenalakokat, szakrális szimbólumokat, jelképes tárgyakat, mágikus eszközöket és épületelemeket. A fenti séma alapján elvileg végtelen számú mandalavariáció hozható létre. A mandala a teremtett világ, az univerzum sematikus ábrája, ugyanakkor a beavatásnak és a meditációnak, azaz a középpont megközelítésének is fontos segédeszköze. Talizmánként viselve segít az összpontosításban, az elmélyedésben, valamint a helyes célok kiválasztásában és elérésében.

A hét klasszikus planéta hexagramja. A középpontban elhelyezkedő Nap révén a talizmán a többi hat égitestnek kizárólag a pozitív energiáit hasznosítja. Az ábra -amelynek elrendezése a planétáknak a kabbala szefiráival való társítását tükrözi- áttételesen a szivárvány színeit is reprezentálja. A középen elhelyezkedő hatszög (Nap) a színek összességét magába foglaló fehéret, a bal felső háromszög (Mars) a vöröset, a bal alsó (Merkúr) a narancsot, az alsó (Hold) a sárgát, a jobb alsó (Vénusz) a zöldet, a jobb felső (Jupiter) a kéket, a felső pedig a lilát képviseli.

Az élet- illetve világfa motívuma szinte minden kultúrakörben megtalálható valamilyen formában. A világfa nem más, mint a világ tengelye, amely összeköti az egymás felett elhelyezkedő világszférákat, vagyis az alsó, a középső és a felső világot. Gyökerei a démonok lakta alvilágból erednek, törzse átszeli a növények, állatok és emberek által benépesített középső világot, lombkoronája pedig belenyúlik az istenek égi birodalmába. A világfa motívuma a mitikus kozmológiák mellett népmesékben is gyakran felbukkan, de közismert a szibériai népek világfakultusza is. A szibériai sámánok túlvilági utazásaik során a világfa segítségével jutnak el az alsó és a felső világba. Agy evenki sámán a következőket mondta a jurtája közelében álló világfa jelképről, és a sámánfáról: "a mi hitünk szerint a révülő sámán lelke ezen a fán kúszik fel a legfelső lényhez, mert a szertartás alatt ez a fa megnő és láthatatlanul felér az égig." A sámánfa megmászása a sámánok beavatásában is jelentős szerepet játszott. Ennek az ősi rítusnak a nyomait őrzik azok a magyar népmesék, amelyek a "tetejetlen" fa megmászásáról szólnak. Mindebből következik, hogy a világfa ábrája talizmánként viselve segít legyőzni az akadályokat, előmozdítja a világi és a spirituális előrejutást, illetve, illetve felemelkedést, ezenkívül szilárddá, kitartóvá és állhatatossá tesz.