A karma (szanszkrit:कर्म, páli: kamma, cselekedet, tett) ok-okozat, pontosabban az ok és okozat viszonya, kölcsönhatása, törvénye. Mint fogalom, szerepel az ősi hindu, taoista, buddhista tanításokban, és szerepel a modern világszemléletek ismeretanyagában is.
 

A karma törvénye szerint minden cselekedetünk egy annak megfelelő következménnyel jár, illetve minden, ami történik a világban, az maga egy következmény, vagyis valamilyen oknak az okozata. A karma tágabb értelemben cselekedet, tett, mű. Minden tényezőre vonatkozik, ami a világban történik, és következménnyel jár. Vonatkozik az akciókra, reakciókra, általában a világ törvényei által irányított aktív természeti folyamatokra, eseményekre, az élettelen létezők hatásaira, az emberi és állati cselekvésre, de az embernél fejlettebb, magasabb szinten álló lények, istenek, szellemek megnyilatkozásaira is. Minden aktivitás, azaz ok okozatot szül, és minden ok előzőleg létrejött okozatból eredeztethető. Így jön létre az ok-okozati összefüggések végtelen hálózata.

A karmát nem szabad összekeverni a sorssal, de az eleve elrendeléssel, és az újraszületés tanával sem. Ezek mindegyike önmagában más jelentéssel bír, bár az újraszületés (reinkarnáció) tanának fontos része a karma.

A hindu elképzelés szerint a világegyetem ősanyagának (Praktiti) rezgése (v.ö. a tao mintázatai) az az erő, amely éltet és mozgat. A ősok (Brahman), a semmiből megjelenő teremtési lánc kezdete, szintén a karma által válik értelmezhetővé, hiszen a teremtés eredendő impulzusa (az isteni akarat megnyilvánulása), már a karma törvényét is létrehozza.

Az első impulzus az eredendő, és első ok a Szanszkára. A Brahmanból áradó léterő a Szanszkára rezdülésével elindította a létezési folyamatot, létrehozva az isteni megnyilatkozást (Isvára - azaz a megszemélyesített isten), és a mindent magába foglaló ősanyagot (Praktiti).

Érdemes itt megjegyezni, hogy a Karma keletkezése időhöz, térhez kötött, azaz meghatározható, elmesélhető, ellentétben a Dharma fogalmával, amelynek eredetéről nem tudni semmit, hiszen öröktől fogva létezik.

A karma sors is, amennyiben tudatában vagyunk annak, hogy minden tett következményeket von maga után, hiszen a tett ok, amely okozatot teremt, és akció, amely reakciót szül. A dharma törvénye a karma-folyamatok szövevényes láncolatát erkölcsi tartalommal ruházza fel, amennyiben az élőlényeknek sorsot tulajdonít, amelynek alakulása a világtörvény (Dharma) betartásától, és cselekedeteink (Karma) szükségszerű következményeitől függ.

A karma törvénye nem jelent eleve elrendeltetést, sem véletlenek sorozatát, hiszen az embernek saját szabadságából eredően mindig lehetősége van befolyásolnia a sorsát. Saját dharmájának megfelelő életével (lásd: a dharma ágazatai) összevetve felelősséggel is tartozik azért. Mivel a lélek (dzsiva) a hindu hitvilág elképzelése szerint más és más létformában születik újjá, miközben lényege megmarad, „sorsa”, világban való léte eredője előző cselekedeteinek, és mindenkor meglévő szabad akaratának. A dharmánknak ellenszegülve bűnt követünk el (a-dharma), a Karma azonban akaratunktól függetlenül létezik, egyúttal fenntartja, sőt sok esetben meg is követeli szabad akaratunk megnyilvánulását sorsunk alakítása érdekében. Bűneink jóvátételét, belátásunkat, erkölcsi alapállásunkat nem tudnánk kiteljesíteni a szabad akarat lehetősége nélkül.

A cselekedetek függetlenek attól, hogy tudatosan vagy akaratlanul hajtották végre őket, hiszen az akaratlanul végrehajtott cselekedet is következménnyel jár. A Mahábhárata, vagy a Rámájana eposzokban visszatérő elem a véletlen bűn, amely akkor is elnyeri büntetését, ha az a cselekvő szándékától független. Ha nem így lenne, feltételezni kellene olyan felsőbbrendű hatalmat, amely felülbírálná az eredendő törvényt, megváltoztathatná annak következményeit, ítéletet alkotna, mérlegelne. Ilyen hatalom azonban a hindu hitvilágban nem létezik, az istenségek és azok megtestesülései ugyanúgy alá vannak vetve a Dharma és a Karma törvényének, mint bármely létező.

A karma buddhista felfogása azonban a hindu értelmezéstől némileg eltér. Buddha tanításában a karma annyiban keletkezik és fejti ki hatását, amennyiben tetten érhető a szándék, amellyel elkövették. A buddhista felfogás tehát nem a sors kiszámíthatatlan, bár a szabad akarattal módosítható szeszélyét vizsgálja a karmában, hanem a szándékot, a szándék etikai tartalmát. Buddhánál az akarat határozza meg a karma minőségét, így a szándék (csétaná), a késztetés (szankhára) döntő jelentőségű. A buddhista felfogásban a karma négyféle lehet:

Működése szerint:
~Teremtő
~Támogató
~Elnyomó
~Károsító

A hatás rendje szerint:
~A fontos, jelentős cselekedet hatásában megelőzi a jelentéktelent
~A halálközeli tett az újjászületést eredményezi, és a halál órájában hat
~A megszokott tettek előbb hatnak, mint a ritkán végrehajtottak
~A felhalmozott karma újjászületéshez vezet.

Időbeli hatás szerinti:
~Jelenlegi életünkben ható
~A következő életben ható
~Valamelyik elkövetkező életben ható
~Kihunyt, hatástalan.

Újjászületés helyét befolyásolva:
~Káros, rossz újjászületéshez vezető tett
~Érzéki területre vezető üdvös tett
~Formai területre vezető üdvös tett
~Formanélküli területre vezető üdvös tett

Buddha tanítása a karmáról
A karma fogalma Indiából ered, az indiai vallásokból és a buddhizmusból. Azt fejezi ki, hogy csak tőlünk függ, mi történik velünk: előző gondolataink és cselekedeteink váltak jelenlegi állapotunkká – s most, e pillanatban is jövőnk magjait ültetjük el. Ilyen értelemben nem a tőlünk független sors, nem egy felettünk uralkodó istenség, és nem a véletlenek döntenek életünk eseményei felől, hanem minden esetben az ok-okozati összefüggések.

~Könnyű belátni: aki a sorsban, az eleve elrendelésben hisz, annak teljességgel értelmetlenné válik élete minden szándéka és erőfeszítése. Mi értelme lenne egy vizsgára tanulni, egy fontos eseményre készülni, ha úgyis az fog történni, amit valahol valamilyen hatalom már elrendelt. Minden valamire irányuló cselekedetünk értelmét veszti és a céltalanságba vész.

~Ha valaki úgy gondolja, lesz ahogy lesz, a szerencse kiszámíthatatlan véletleneken alapul, ugyanarra a következtetésre juthat: mi értelme lenne bármely erőfeszítésnek, ha úgyis a véletlen vagy a szerencse fogja eldönteni a dolgok kimenetelét.

~Sokan egy istenségtől (istentől) várják a mindennapi megoldásokat. De tudhatja-e bármelyikünk bizonyosan, hogy cselekedete eléri-e célját, hogy az az istenség úgy fog a dolgok felett dönteni, hogy a szándékunk beteljesül. Ha pedig nem tudhatjuk ezt, van-e még értelme gyakorolni, tanulni, fejlődni, mikor úgyis egy tőlünk független döntés tesz majd pontot a folyamat végére? Mint a szent írásokból tudjuk, ezek az isteni döntések egy általunk megszemélyesített isteni EGÓ pillanatnyi szeszélyén múlhatnak.

Mindezekben az elképzelésekben csupán csak hihetünk – ezért is nevezzük őket hit-nek. A karma a hit fogalmától teljesen különböző jelentéssel bír: a bizonyosságon, a tapasztaláson alapul.

Buddha szerint egyetlen bizonyosság van az életünkben, az pedig a karma törvénye. Minden más, a sors, a véletlenek, az eleve elrendelések, az istenségek – csak bizonytalan hitelvek, amelyek nem adhatnak szilárd támpontot az életünkben

Karma a dzsainizmusban
Az egyén legfőbb célja a dzsainizmusban is az, amelyet csak a sok újjászületés során tud elérni, hogy megszabaduljon a rossz karmától és megvalósítsa önmagát, felszabadítva a lelket (dzsíva). Mivel a dzsaina karma a helytelen, főként erőszakos cselekedetek eredménye, el lehet kerülni a karma újabb összetevőit, ha tartózkodunk az efféle cselekedetektől. Az előző életekben szerzett karmát a nijara folyamata teheti semmissé böjtöléssel és önsanyargatással, valamint a helyes cselekvés, a helyes hit és a helyes tudás betartásával. Bár a korai dzsaina szövegek szerint bármely erőszakos cselekedet, még ha akaratlan is, vonzza a karmikus port, a mai dzsainizmus csak akkor tart valamely cselekedetet karmikusan negatívnak, ha gondatlanságból (pramáda) követik el. A dzsaina laikus számára az élet fölkészülés az eljövendő szerzetesi életre.