Belesimulok a múltnak ködébe,
majd felidézem mozdulataid.
Mindet jól ismerem...
- Istenem!
Nincs többé találkozás,
csak emlékezés,
s az összekulcsolt ujjaimra
rálehelt, rásuttogott ima.
- Üt a szívem.
Lüktetését hallom.
Már csak ez tartozik hozzám,
ez a gyengén doboló visszhang,
mi belőlem kiszakad,
majd elnyeli a csönd...
Sehol se vagy, és mindenhol vagy.
- Hívlak!
Fények az arcodon, szemeden,
hiszem:
- Egyszer újra látom.
S akkor, mikor újra látlak,
majd nem lesz több félelem.
In Memoriam:
- Rád emlékezem.

TZs